Új blog a láthatáron!:)
Ez a blog a Moment's című blog helyett nyílt mivel azt töröltem ihlethiány miatt.
De remélem ez is annyira tetszik majd és végig követitek az eseményeket:)
A címe Monster lett mivel ez egy nem megszokott blognak készül..ahogy a címe is mondja nem lesz olyan "egyből beleszeretek a lányba aztán boldogan élünk" féle blog. Ez egy sötét, elcseszett személyiségű fiúról szól aki egy bandában van 3 társával együtt.
Remélem elnyeri tetszéseteket: http://it-is-a-horrorstory.blogspot.ro/
Várom a véleményeket:)
2014. április 7., hétfő
2014. március 16., vasárnap
5. rész ~ 'Are you ready to die?'
*Leira Smith*
A sötét ég megfélemlítően húzódott felettem. A hideg föld kis híján megfagyasztotta a hátam. A harmat teljesen átáztatta a pólómat. A fejem sajgott. Hunyorogva nyitottam ki a szemem de bár ne tettem volna. A látvány sokkoló volt..ott volt. Ott volt Niall és farkasszemet nézett a hatalmas döggel.
Talán ha a hátam nem fájna ilyen nagyon fel is állnék és körbenéznék kandikamera után kutatva, de azt hiszem életem végéig lebénultam a fájdalomból ítélve szóval veszteg maradtam. A fülembe zúduló vér megakadályozta azt, hogy ki tudjak valamit venni abból amit Niall motyog. Mintha veszekedett volna a lénnyel. 'Ugyan már Leira, hogy tudna veszekedni vele? Gondolkozz.' - korholt egy belső hang.
Nem is tudom mióta lehettünk kint, de már hajnalodott. Az én aggodalmam meg csak nőt. Bepánikoltam. Nem magam miatt..hanem amiatt a kedves fiú miatt akit két órája még nem is ismertem és most itt fekszek a földön sajgó háttal ő meg éppen egy nagy szőrös farkasszerű lénnyel "társalog". Ha ezt valaki két órája mondta volna nekem kinevettem volna. Sőt sírva nevettem volna.
A gondolataim igen mélyre elkalandoztak de egyszer csak kizökkentettek a gondolat menetemből. A farkas egy lépést tett a szőkeség fele és kivillantotta fogait. A nyál csak úgy zúdult ki a szájából. Rendes körülmények között "fújogtattam" volna de szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy ez nem volt rendes körülmény. Csak vártunk. A percek óráknak tűntek..én meg ismét megadtam magam a fájdalomnak és minden elsötétült.
Álmodtam. Egy mezőn voltam gyönyörű fehér ruhában. A nap melegen sütött és ahogy végignéztem a mezőn felfedeztem egy alakot a másik felén. Farmer nadrágja feszesen állt a karcsú lábain, a fehér blúza meg tökéletesen felfedte kiálló kulcscsontját szőke haját fújta a szél. Ő volt. Maga a tökéletesség, a gyönyör és ártatlanság. Rám nézett és elmosolyodott..imádtam. De mikor léptem volna felé, egyszer csak mintha fekete fátyolkendőt eresztettek volna a rétre minden besötétült. A virágok eltűntek és helyükbe megrepedezett földdarabok jelentek meg. A zöld fűnek nyoma sem volt..a fák meg kiszáradt, korhadó törzsek lettek. A madárcsicsergést felváltotta az ágak sikítás szerű reccsenése..és az én szőke hercegem pedig még mindig a helyén állt. De a hátából két óriási fehér szárny bújt elő. Megijedtem. Menekülni szerettem volna de megbotlottam egy repedésbe és a földre zuhantam. Fehér ruhám bemocskolódott és elszakadt. Niall lépett egyet felém én meg ösztönösen hátrább kúsztam..akkor már rettegtem. Mint egy kisgyerek az ágy alatt lapuló szörnyektől..csak annyi volt a különbség, hogy ezt nagyon is valóságosnak éreztem.
Felszöktem a földről és hátrálni kezdtem..majd futni. Meg-meg botlottam a kövekben, földdarabokban és a számtalan repedésben de nem álltam meg. Reméltem, hogy minél hamarabb kiutat találok de bárhová néztem kihalt pusztaság terült el. Amíg egyszer csak egy épület jelent meg szinte a semmiből. Bementem.
A falak omladoztak, az ablakai be voltak törve. Nem volt túl otthonos. Viszont volt ott valaki..egy nő. Egy öreg nő állt az egyik ablak előtt. Szerettem volna megtudni, hogy mit keres itt egy ilyen házban de mire kinyögtem volna valamit a nő megfordult. Rám nézett és elmosolyodott. Közelebb lépett és azt mondta..'készen állsz a halálra?'
___________________________________________________________________
Hát itt is vagyok..ismét:) Remélem örültök neki.
Most inkább nem mondok időpontot a következő részre. De igyekszem a jövőhétre megírni:)
Remélem tetszik majd nektek a rész és várom a véleményeket komiba! Nagyon jólesne:)
xoxo Andi
A sötét ég megfélemlítően húzódott felettem. A hideg föld kis híján megfagyasztotta a hátam. A harmat teljesen átáztatta a pólómat. A fejem sajgott. Hunyorogva nyitottam ki a szemem de bár ne tettem volna. A látvány sokkoló volt..ott volt. Ott volt Niall és farkasszemet nézett a hatalmas döggel.
Talán ha a hátam nem fájna ilyen nagyon fel is állnék és körbenéznék kandikamera után kutatva, de azt hiszem életem végéig lebénultam a fájdalomból ítélve szóval veszteg maradtam. A fülembe zúduló vér megakadályozta azt, hogy ki tudjak valamit venni abból amit Niall motyog. Mintha veszekedett volna a lénnyel. 'Ugyan már Leira, hogy tudna veszekedni vele? Gondolkozz.' - korholt egy belső hang.
Nem is tudom mióta lehettünk kint, de már hajnalodott. Az én aggodalmam meg csak nőt. Bepánikoltam. Nem magam miatt..hanem amiatt a kedves fiú miatt akit két órája még nem is ismertem és most itt fekszek a földön sajgó háttal ő meg éppen egy nagy szőrös farkasszerű lénnyel "társalog". Ha ezt valaki két órája mondta volna nekem kinevettem volna. Sőt sírva nevettem volna.
A gondolataim igen mélyre elkalandoztak de egyszer csak kizökkentettek a gondolat menetemből. A farkas egy lépést tett a szőkeség fele és kivillantotta fogait. A nyál csak úgy zúdult ki a szájából. Rendes körülmények között "fújogtattam" volna de szerintem nyugodtan kijelenthetem, hogy ez nem volt rendes körülmény. Csak vártunk. A percek óráknak tűntek..én meg ismét megadtam magam a fájdalomnak és minden elsötétült.
Álmodtam. Egy mezőn voltam gyönyörű fehér ruhában. A nap melegen sütött és ahogy végignéztem a mezőn felfedeztem egy alakot a másik felén. Farmer nadrágja feszesen állt a karcsú lábain, a fehér blúza meg tökéletesen felfedte kiálló kulcscsontját szőke haját fújta a szél. Ő volt. Maga a tökéletesség, a gyönyör és ártatlanság. Rám nézett és elmosolyodott..imádtam. De mikor léptem volna felé, egyszer csak mintha fekete fátyolkendőt eresztettek volna a rétre minden besötétült. A virágok eltűntek és helyükbe megrepedezett földdarabok jelentek meg. A zöld fűnek nyoma sem volt..a fák meg kiszáradt, korhadó törzsek lettek. A madárcsicsergést felváltotta az ágak sikítás szerű reccsenése..és az én szőke hercegem pedig még mindig a helyén állt. De a hátából két óriási fehér szárny bújt elő. Megijedtem. Menekülni szerettem volna de megbotlottam egy repedésbe és a földre zuhantam. Fehér ruhám bemocskolódott és elszakadt. Niall lépett egyet felém én meg ösztönösen hátrább kúsztam..akkor már rettegtem. Mint egy kisgyerek az ágy alatt lapuló szörnyektől..csak annyi volt a különbség, hogy ezt nagyon is valóságosnak éreztem.
Felszöktem a földről és hátrálni kezdtem..majd futni. Meg-meg botlottam a kövekben, földdarabokban és a számtalan repedésben de nem álltam meg. Reméltem, hogy minél hamarabb kiutat találok de bárhová néztem kihalt pusztaság terült el. Amíg egyszer csak egy épület jelent meg szinte a semmiből. Bementem.
A falak omladoztak, az ablakai be voltak törve. Nem volt túl otthonos. Viszont volt ott valaki..egy nő. Egy öreg nő állt az egyik ablak előtt. Szerettem volna megtudni, hogy mit keres itt egy ilyen házban de mire kinyögtem volna valamit a nő megfordult. Rám nézett és elmosolyodott. Közelebb lépett és azt mondta..'készen állsz a halálra?'
___________________________________________________________________
Hát itt is vagyok..ismét:) Remélem örültök neki.
Most inkább nem mondok időpontot a következő részre. De igyekszem a jövőhétre megírni:)
Remélem tetszik majd nektek a rész és várom a véleményeket komiba! Nagyon jólesne:)
xoxo Andi
2013. szeptember 15., vasárnap
Szünet.
Sziasztok:) Egy kis hírrel érkezem. Mint tudjátok hétfőn megkezdődik az iskola és vele együtt a 7. osztály. Bele kell idén húzzak a tanulásba..nem romolhatnak a jegyeim. Ezért A BLOG HATÁROZATLAN IDEIG SZÜNETEL.! De amint vakációt kapok írok még részeket:) Remélem megértitek és nem haragszotok..
De persze továbbra is várom a kommenteket, pipálásokat és hasonlókat.:) #imádomazolvasóimat!
Have a nice day.!xx
De persze továbbra is várom a kommenteket, pipálásokat és hasonlókat.:) #imádomazolvasóimat!
Have a nice day.!xx
2013. szeptember 2., hétfő
4. rész ~ "My name is Niall. Niall Horan"
*Leira Smith*
A sikeres díjátadó után következett az én személyes kedvenc részem az estéből. A tiszteletemre rendezett party. A zene dübörgött, az italok csak fogytak és a hangulat csak fokozódott. Jobbnál-jobb táncokat lejtettek a szerelmes párok...vagy éppen a nem szerelmes párok. Mint mi. Hogy ki is az a "mi"? Hát én és Niall. Hogy milyen Niall? Hát Niall Horan. Hogy ki az a Niall Horan? Mivel túl sok a megválaszolatlan kérdés így elkezdek mindent a leges legelején..
*Visszatekintés*
Lassan és bizonytalaniul lépkedtem a székek között. A házigazda mindenkit átirányított a nem messze levő szórakozóhelyre ahol megünnepelhetjük a mai napot. De én csak a székek között járkáltam. Nem volt kedvem elmenni abba a buliba. Mindenki csak gratulált és kezet rázott volna. Ez nem baj de egy idő után unalmas. Nem köt le, én pedig szórakozni mennék. Hiszen mint ahogy reggel is eldöntöttem ez az én napom lesz. Végül aztán gondoltam, hogy mégis elkellene mennem hiszen miattam szervezték. Még egy utolsó pillantást vetettem a színpadra ahol még pár perce boldogan mondtam a beszédem az apró mikrofonba ami megfelelő erejű hangot bíztosított az érzéseimnek.
De amint megfordúltam egy tengerkék szempárba ütközött a tekintetem. Amihez szőke, felzselézett haj, ellenállhatatlan kisfiús mosoly és erős felsőtest is társult. Egyből felismertem...ő volt aki elkezdett tapsolni a beszédem után. De úgy érzem mintha valahol már találkoztam volna vele. Mintha már ismerném...de nem tudom honnan.
- Szia - mosolygott így elővillantak a fehér fogai.
- Szia - válaszoltam bizonytalanul.
- Te nem kellene a partin legyél? Hiszen te vagy az "ünnepelt" - mutatott idézőjelet az ujjaival.
- Kérlek ne is mond - sóhajtottam. - Semmi kedvem nincs bájcsevegni, kezeket rázni és köszöngetni egész este...bulizni akarok! Hiszen ez az én estém! Vagyis az kellene legyen.
- Meg tudlak érteni - kacagott gúnyosan. - De gyere velem és bulizzunk.!
Akkor felém nyújtotta kezét. A kézfejem nagyon pici volt de amikor az Ő oriási kezébe csúsztattam ujjaimat még apróbbnak tűnt.
Kedves mosolya elűzte minden kételyem. Kék íriszeinek csillogása láttán nyugodtság költözött a szívembe. Nagy tenyere bíztonságot nyújtóan ölelte körbe az enyémet. Kipirult arrcal néztem az összekulcsolt kezünkre és arra a titokzatos fiúra akinek még a nevét sem tudom de jobban megbízok benne mint bárki másban. Az a rabul ejtő szempár és az a töké...várjunk csak! Rabul ejtő szempár. Hol hallottam én már ezt?
A sarkammal megállásra kéztettem a titokzatos fiút. Ezzel elértem, hogy rám emelje tengerkék szemeit amiben most az értetlenséget véltem felfedezni. Gondolkoztam, hogy hol találkoztam már vele..
- Mi a baj? - kérdezte felvont szemőldökkel.
- Valahol mi már találkoztunk...
- Mi? Dehogy is. Hol találkoztunk volna? Mikor? Miért? Mi nem!! - a hangjában némi idegességet (!?) lehetett hallani.
De akkor beugrott nekem, hogy hol is találkoztunk. Emlékszem rá. Tudom ki Ő.
- Emlékszem rád. - jelentettem ki mosolyogva.
- Mi? Rá-rám? Ho-honnan? - kérdezte félénken.
- Te voltál az aki kimentett a medencéből gyakorláskor. Tudod amikor rámmosolyogtál én meg belezuhantam - nevettem kínosan.
- Jaj i-igazad van, de hülye vagyok..hát persze hogy akkorláttál mikor láttál volna máskor - csalt egy farcs mosolyt az arcára.
- Jól vagy? - kérdeztem hiszen olyan zavartnak tűnt.
- Persze...de milyen modórtalan vagyok! A nevem Niall. Niall Horan - mutatkozott be.
- Az enyém meg Leir..
- Tudom - kuncogott. - De induljunk.
És már másodjára kezdett el kihúzni a nagy teremből. Másodjára borult bíboros pírbe az orcám meleg keze érintése miatt.
*Visszatekintés vége*
A zenék ütemesen váltották egymást. Megkaptam amit akartam és ezt csak Niallnek köszönhetem. Miatta lett ez az én estém. Az enyém és nem egy "kézrázós, köszöngetős, gratulálgatós bájcsevellyel teli" utóbuli.
Sorra ittuk az ütősebbnél-ütősebb italokat. Jack Daniels, Jager, koktélok, konyakok...a látásom már homályosodni kezdett amikor valakit vagy pontosabban valamit megláttam kint. Hatalmas termete és szőrrel ellepett teste magára hívta a figyelmem. Káprázó szeme áthatolt a tömegen. Pallantásai olyanok voltak mintha keresne valakit. Sejtésem beigazolódott hiszen amikor tekintete az enyémbe fúródott haragosan összehúzta a piros, lángoló szempárt és egy szökkenéssel már ott sem volt. Ezt nem hagyhattam annyiban..
Átfurakodtam a tömegen egyenesen a hatalmas üvegajtóig. Vállal megnyomtam kifele ezzel elérve, hogy kinyíljon. A hideg levegő megcsapta az arcom. Megborzongtam. A szemem lassan kinyitottam és szétnéztem a szórakozóhely előtti füves részen. Mivel semmit sem láttam indultam volna befele ezért megfordúltam. Bár ne tettem volna...
Egy nyáladzó, vicsorító szőrrel teli farkasszerű pofával találtam magam szemben. A piros szemeiről tudtam, hogy ez az a valami ami engem keresett. A testem megfagyott a félelemtől. Vérfarkas! Kiáltani szerettem volna de nem jött ki hang a torkomon. Még utoljára ránéztem az előttem álló, megfélemlítő valamire mielőtt egy erős rántást nem éreztem hátulról. Megtántorodtam és elbotlottam egy kőben.
Az a pár másodperc amikor zuhantam a kemény talaj fele óráknak tűnt. És mielőtt végleg elsötétült volna minden azelőtt a felismerés hasított az elmémbe...HIÁNYZIK AZ EGYIK FOGA!
______________________________________________________________
Itt is lenne az eheti rész! :) Remélem elnyeri a tetszéseteket és nem okoztam csalódást :)
Jó olvasást kívánok és kérlek egy kis jutalomként hagyjatok nekem pár komit! :) Előre is köszönöm :)
have a nice night xx
2013. augusztus 25., vasárnap
3. rész ~ " I'm a fool! "
*Leira Smith*
Szálltam. Pontosabban szálltunk. Magasan a föld felett otthagyva a problémákat, szomorúságot...mindent! Csak a csodálatos és lélegzetelállító kilátást szugeráltam ami a szemem elé tárult. Sosem láttam ehez foghatót. Álmomban rengetekszer elképzeltem ahogyan szállok. Nem...nem szárnyak segítségével. Csak úgy valami csoda folytán. Valami hihetetlen erő kapott fel és repített. Messze az alvó önmagamtól, a háztól, kerttől. Fel a messzeségbe ahol az angyalok tanyáznak. Ahol a fehér vattacukor szerű felhőkön űlve nevetgéltek. De ez csak egy álom volt. Mostanáig..
Az angyalokat leszámítva minden ugyan olyan volt mint az álmomban. Hihetetlen hasonlósággal. Nagyon furcsa volt. Miért nem mond nekem most sem semmit? Hogy mi ez az egész? Talán...talán nem bízik bennem!? És mintha a felettem levő angyali alak olvasott volna gondolataimban leereszkedett a kemény, bíztos talajra és azonnal válaszolt.
- Elégszer kérdőre vontál már engem affelől, hogy miért téged választottalak. Hogy, miért is pont Leira Smith került fel a Védettek Listájára. Hidd el idővel mindenre fény derül most csak annyit mondhatok: Vigyázz! Sokan próbálnak majd szert tenni a te erődre! Sokan akarnak bántani vagy megszerezni maguknak. Ezért ne bízz senkiben! Egy embert kivéve: védelmező, rabul ejtő szempár, éles mosoly. A nevét nem árulom el, ha majd eljön megtudod mi az. Megtudod miért Ő és azt is, hogy miért Te.
Ahogyan befejezte a mondanivalóját egy hangos suhanás kíséretében elszallt mögülem. Remek! Nem, hogy megmagyarázta volna még jobban összezavart. Mi az, hogy "ha eljön megtudod?" vagy "rabul ejtő szempár?". Mit próbál elmondani? Hogy nekem különleges erőm? Maximum a feltűnési viszketegségem vagy a két ballábam. Éljen szuper erőm!
Ezekkel a gondolatokkal ballagtam hazafele a hideg talajon. Mivel a cipő lekerült a lábamról és a kezemben szorongattam, a kövek fájó érzést keltettek az amúgy is felsértett talpaimban. Amint a hűvös londoni levegőről beérkeztem a meleget nyújtó nem éppen nagynak mondható házamba a testem jólesően fogadta magába az éppen nagy mértékben nekem csapódó meleg levegő. A pilláim rebegtek, a testem felhevült. Amint kinyitottam a kék szemeimet a félelem szikrája gyúlladt a testemben. A házam a feje tetején állt. A bútorok felforgatva néhol egy-egy mély karmolásnyommal (!!?) megspékelve. A függönyeim leszaggatva, a víz mosta a kis helyiséget és az ablakok mind be voltak tőrve. A félelem kezdett eluralkodni rajtam. A fogaim összekoccantak egymással, a szemeim kikerekedtek és sűrgősen kapkodtam a fejem minden kis nesz irányába.
De a legjobban az emeleti zaj vitte a prímet. Egy ablaktörés hangja csapta meg a fülem. Lassan elindultam a lépcső fele azt mondogatva, hogy "ugyanmár Leira nem lehetsz ennyire nyuszi!". Pár perc múlva már a felfordúlt szobámat csodálhattam testközelből. Ugyan az a látvány fogadott mint pár perce. Kitört ablakok, összeszabdalt szőnyegek, felfordúlt ágy, feldúlt szekrény, rémisztően nagy karmolásnyomok mindenhol. De egy dolog felkeltette a figyelmem. Egy fehér, nagy valami kandikált ki az éjjeliszekrényem kemény faalapjából. Amint közelebb léptem megcsodálhattam egy oriási fogat. Megragadtam és próbáltam megszabadítani a kis tákolmány fogságából. Sikerült is. A kezemben tartottam a véres szerzeményem. De különös módon nem undorodva néztem rá. Csodálattal vizslattam tökéletesen sima felületét, hegyesen ágaskodó tetejét ami felsértette az ujjom. Bevittem a füdőmbe - már ami megmaradt a helyiségből - és lemostam a ráragadt vért ami sejtésem szerint a titkos vendégem hagyott maga után.
Itt fekszek Bess ágyában oldalamon a horkoló szőke barátnőmmel. Hiszen hova is mehettem volna máshová mint Bess Williams-hez.
A mai nap történtei kavarogtak a fejemben. Elöszőr az a furcsa mondat amit az angyalom mondott. "Hogy is hangzott?" - próbáltam felidézni. 'Hidd el idővel mindenre fény derül most csak annyit mondhatok: Vigyázz! Sokan próbálnak majd szert tenni a te erődre! Sokan akarnak bántani vagy megszerezni maguknak. Ezért ne bízz senkiben! Egy embert kivéve védelmező, rabul ejtő szempár, éles mosoly. A nevét nem árulom el, ha majd eljön megtudod mi az. Megtudod miért Ő és azt is, hogy miért Te.' - jutott eszembe és sejmes hangján csengtek a fejemben ezek a bűvös szavak. Vajon, hogy értette? Mit szeretett volna közölni velem? Talán a ma esti történtekért is Ő a felelős? "Neem az nem lehet! Megmentett! Hogy gondolhatsz ilyent róla?" - dorgált a lelkiismeretem.
Az álmosság kezdett eluralkodni rajtam. Azon az éjjelen az álmaim kizárólag egy fehér szárnyú, erős angyali alak körül forogtak.
*1 hét múlva*
Ma van a nap. Ez a hétfő más mint a többi. Ma reggel kivételesen nem utálattal kelek ki a meleg ágyamból. Ma van az én napom..hiszen ezen a napon van a díjátadóm. Ma hivatalosan is elismert műugró leszek.
Úton a furdő fele ismételgettem a beszédemet. "Annak van itt az ideje, hogy rossz vonatokra döntsünk nem annak, hogy jó döntésekre üljünk!" Mii? Ezt én mondtam? Miaz már, hogy jó döntésekre üljünk!? Bolond vagyok...
Az órára pillantottam és gyors léptekkel közeledtem a gardróbom fele hiszen már 9:00 - et ütött az óra. Fél óra és én már elismert leszek. Csak ne szúrjam el.
***
- ...ÉS ÖRÖMÖMRE SZOLGÁL BEMUTATNI AZ IFJÚ DE MÉGIS ÓRIÁSI TEHETSÉGGEL BÍRÓ LÁNYT AKI KÜZDÖTT AZ ÁLMAIÉRT! HÖLGYEIM ÉS URAIM...LEIRA SMITH! - mondta egy enyhén kopaszodó férfi a beszédje végén.
Lassú, megfontolt léptekkel közeledtem felé és amint felértem átnyújtott egy díjat. Egy lány volt rajta aki egy pallón állt. Mosollyal az arcomon, idegesen dobogó szívvel léptem az apró mikrofon elé és megkocogtattam. Amikor megbizonyosodtam, hogy mindenki hallani fogja a kis előadásomat belekezdtem.
"Nagyon köszönöm a lehetőséget! Nagyon sokat jelent nekem, hogy azt csinálhatom életem hátralevő részében amit szeretek és el fogadnak mások is. Köszönöm a szüleimnek a bíztatást hiszen ha ők nem lennének most nem állnék itt. Igen furcsa nekem még ez a dolog. Igen! Mostantól nem csak egy általános lány leszek különös hobbival akit mindig azzal cukkoltak, hogy a 'vízben született!'. NEM! Ez nem én vagyok. Egyesek szerint a hobbiknak kell szentelni az életet mert az csak jó kimenetelű lehet. De vannak akik szerint badarság és kicsinyes ha az álmaidban élsz. És én igazat adok az utóbbinak! Butaság az álmaidban élni...az álmaidat élni kell nem pedig bennük roskadni és hinni, hogy maguktól valóra válnak. Ezért tenni kell. Az apró dolgok ami megadatnak nem érnek fel azzal a felemelő érzéssel amikor egy olyan dologért ismernek el amit magad értél el. Amit saját magadnak köszönhetsz! Köszönet a nővéremnek amiért megtanította nekem: "Ne élj az álmaidban hanem élld az álmaidat!!" Köszönöm. - fejeztem be a kis beszédemet.
Csend uralkodott a teremben. Én már kezdtem kínosan érezni magam. De akkor éles tapsot véltem felfedezni valahonnan a hátsó ülések közül. Egy szőke, velem egyidős fiú serényen ütte össze kezeit ezzel jelezve, hogy tetszett amit mondtam. Sorra harsantak fel a tapsok, fütyülések, éljenzések. Én meg boldogan sétáltam le a pódiumról...MEGCSINÁLTAM!
_______________________________________________________________________
Egy kicsitt hamarabb hoztam a részt! :) azt is meg tudom magyarázni miért...az egyik legjobb barátnőm ma holnap jön haza a kirándulásáról és szeretném meglepni :) SZÓVAL ÁGI EZT CSAK ÉRTED! :))
Egy kedves kommentelő kedvéért átírtam egy részt. Remélem így már tetszik neki! :)
KOMIZNI, KOMIZNI, KOMIZNI! :) várok hosszabb tartalmasabb kommenteket! :)
Szálltam. Pontosabban szálltunk. Magasan a föld felett otthagyva a problémákat, szomorúságot...mindent! Csak a csodálatos és lélegzetelállító kilátást szugeráltam ami a szemem elé tárult. Sosem láttam ehez foghatót. Álmomban rengetekszer elképzeltem ahogyan szállok. Nem...nem szárnyak segítségével. Csak úgy valami csoda folytán. Valami hihetetlen erő kapott fel és repített. Messze az alvó önmagamtól, a háztól, kerttől. Fel a messzeségbe ahol az angyalok tanyáznak. Ahol a fehér vattacukor szerű felhőkön űlve nevetgéltek. De ez csak egy álom volt. Mostanáig..
Az angyalokat leszámítva minden ugyan olyan volt mint az álmomban. Hihetetlen hasonlósággal. Nagyon furcsa volt. Miért nem mond nekem most sem semmit? Hogy mi ez az egész? Talán...talán nem bízik bennem!? És mintha a felettem levő angyali alak olvasott volna gondolataimban leereszkedett a kemény, bíztos talajra és azonnal válaszolt.
- Elégszer kérdőre vontál már engem affelől, hogy miért téged választottalak. Hogy, miért is pont Leira Smith került fel a Védettek Listájára. Hidd el idővel mindenre fény derül most csak annyit mondhatok: Vigyázz! Sokan próbálnak majd szert tenni a te erődre! Sokan akarnak bántani vagy megszerezni maguknak. Ezért ne bízz senkiben! Egy embert kivéve: védelmező, rabul ejtő szempár, éles mosoly. A nevét nem árulom el, ha majd eljön megtudod mi az. Megtudod miért Ő és azt is, hogy miért Te.
Ahogyan befejezte a mondanivalóját egy hangos suhanás kíséretében elszallt mögülem. Remek! Nem, hogy megmagyarázta volna még jobban összezavart. Mi az, hogy "ha eljön megtudod?" vagy "rabul ejtő szempár?". Mit próbál elmondani? Hogy nekem különleges erőm? Maximum a feltűnési viszketegségem vagy a két ballábam. Éljen szuper erőm!
Ezekkel a gondolatokkal ballagtam hazafele a hideg talajon. Mivel a cipő lekerült a lábamról és a kezemben szorongattam, a kövek fájó érzést keltettek az amúgy is felsértett talpaimban. Amint a hűvös londoni levegőről beérkeztem a meleget nyújtó nem éppen nagynak mondható házamba a testem jólesően fogadta magába az éppen nagy mértékben nekem csapódó meleg levegő. A pilláim rebegtek, a testem felhevült. Amint kinyitottam a kék szemeimet a félelem szikrája gyúlladt a testemben. A házam a feje tetején állt. A bútorok felforgatva néhol egy-egy mély karmolásnyommal (!!?) megspékelve. A függönyeim leszaggatva, a víz mosta a kis helyiséget és az ablakok mind be voltak tőrve. A félelem kezdett eluralkodni rajtam. A fogaim összekoccantak egymással, a szemeim kikerekedtek és sűrgősen kapkodtam a fejem minden kis nesz irányába.
De a legjobban az emeleti zaj vitte a prímet. Egy ablaktörés hangja csapta meg a fülem. Lassan elindultam a lépcső fele azt mondogatva, hogy "ugyanmár Leira nem lehetsz ennyire nyuszi!". Pár perc múlva már a felfordúlt szobámat csodálhattam testközelből. Ugyan az a látvány fogadott mint pár perce. Kitört ablakok, összeszabdalt szőnyegek, felfordúlt ágy, feldúlt szekrény, rémisztően nagy karmolásnyomok mindenhol. De egy dolog felkeltette a figyelmem. Egy fehér, nagy valami kandikált ki az éjjeliszekrényem kemény faalapjából. Amint közelebb léptem megcsodálhattam egy oriási fogat. Megragadtam és próbáltam megszabadítani a kis tákolmány fogságából. Sikerült is. A kezemben tartottam a véres szerzeményem. De különös módon nem undorodva néztem rá. Csodálattal vizslattam tökéletesen sima felületét, hegyesen ágaskodó tetejét ami felsértette az ujjom. Bevittem a füdőmbe - már ami megmaradt a helyiségből - és lemostam a ráragadt vért ami sejtésem szerint a titkos vendégem hagyott maga után.
***
Itt fekszek Bess ágyában oldalamon a horkoló szőke barátnőmmel. Hiszen hova is mehettem volna máshová mint Bess Williams-hez.
A mai nap történtei kavarogtak a fejemben. Elöszőr az a furcsa mondat amit az angyalom mondott. "Hogy is hangzott?" - próbáltam felidézni. 'Hidd el idővel mindenre fény derül most csak annyit mondhatok: Vigyázz! Sokan próbálnak majd szert tenni a te erődre! Sokan akarnak bántani vagy megszerezni maguknak. Ezért ne bízz senkiben! Egy embert kivéve védelmező, rabul ejtő szempár, éles mosoly. A nevét nem árulom el, ha majd eljön megtudod mi az. Megtudod miért Ő és azt is, hogy miért Te.' - jutott eszembe és sejmes hangján csengtek a fejemben ezek a bűvös szavak. Vajon, hogy értette? Mit szeretett volna közölni velem? Talán a ma esti történtekért is Ő a felelős? "Neem az nem lehet! Megmentett! Hogy gondolhatsz ilyent róla?" - dorgált a lelkiismeretem.
Az álmosság kezdett eluralkodni rajtam. Azon az éjjelen az álmaim kizárólag egy fehér szárnyú, erős angyali alak körül forogtak.
*1 hét múlva*
Ma van a nap. Ez a hétfő más mint a többi. Ma reggel kivételesen nem utálattal kelek ki a meleg ágyamból. Ma van az én napom..hiszen ezen a napon van a díjátadóm. Ma hivatalosan is elismert műugró leszek.
Úton a furdő fele ismételgettem a beszédemet. "Annak van itt az ideje, hogy rossz vonatokra döntsünk nem annak, hogy jó döntésekre üljünk!" Mii? Ezt én mondtam? Miaz már, hogy jó döntésekre üljünk!? Bolond vagyok...
Az órára pillantottam és gyors léptekkel közeledtem a gardróbom fele hiszen már 9:00 - et ütött az óra. Fél óra és én már elismert leszek. Csak ne szúrjam el.
***
- ...ÉS ÖRÖMÖMRE SZOLGÁL BEMUTATNI AZ IFJÚ DE MÉGIS ÓRIÁSI TEHETSÉGGEL BÍRÓ LÁNYT AKI KÜZDÖTT AZ ÁLMAIÉRT! HÖLGYEIM ÉS URAIM...LEIRA SMITH! - mondta egy enyhén kopaszodó férfi a beszédje végén.
Lassú, megfontolt léptekkel közeledtem felé és amint felértem átnyújtott egy díjat. Egy lány volt rajta aki egy pallón állt. Mosollyal az arcomon, idegesen dobogó szívvel léptem az apró mikrofon elé és megkocogtattam. Amikor megbizonyosodtam, hogy mindenki hallani fogja a kis előadásomat belekezdtem.
"Nagyon köszönöm a lehetőséget! Nagyon sokat jelent nekem, hogy azt csinálhatom életem hátralevő részében amit szeretek és el fogadnak mások is. Köszönöm a szüleimnek a bíztatást hiszen ha ők nem lennének most nem állnék itt. Igen furcsa nekem még ez a dolog. Igen! Mostantól nem csak egy általános lány leszek különös hobbival akit mindig azzal cukkoltak, hogy a 'vízben született!'. NEM! Ez nem én vagyok. Egyesek szerint a hobbiknak kell szentelni az életet mert az csak jó kimenetelű lehet. De vannak akik szerint badarság és kicsinyes ha az álmaidban élsz. És én igazat adok az utóbbinak! Butaság az álmaidban élni...az álmaidat élni kell nem pedig bennük roskadni és hinni, hogy maguktól valóra válnak. Ezért tenni kell. Az apró dolgok ami megadatnak nem érnek fel azzal a felemelő érzéssel amikor egy olyan dologért ismernek el amit magad értél el. Amit saját magadnak köszönhetsz! Köszönet a nővéremnek amiért megtanította nekem: "Ne élj az álmaidban hanem élld az álmaidat!!" Köszönöm. - fejeztem be a kis beszédemet.
Csend uralkodott a teremben. Én már kezdtem kínosan érezni magam. De akkor éles tapsot véltem felfedezni valahonnan a hátsó ülések közül. Egy szőke, velem egyidős fiú serényen ütte össze kezeit ezzel jelezve, hogy tetszett amit mondtam. Sorra harsantak fel a tapsok, fütyülések, éljenzések. Én meg boldogan sétáltam le a pódiumról...MEGCSINÁLTAM!
_______________________________________________________________________
Egy kicsitt hamarabb hoztam a részt! :) azt is meg tudom magyarázni miért...az egyik legjobb barátnőm ma holnap jön haza a kirándulásáról és szeretném meglepni :) SZÓVAL ÁGI EZT CSAK ÉRTED! :))
Egy kedves kommentelő kedvéért átírtam egy részt. Remélem így már tetszik neki! :)
KOMIZNI, KOMIZNI, KOMIZNI! :) várok hosszabb tartalmasabb kommenteket! :)
2013. augusztus 23., péntek
Köszönöm!! *-*
ÁÁÁ el sem hiszem *o* Mikor nekifogtam ennek a blognak álmodni sem mertem volna, hogy 1000+ oldalmegjelenítésem lesz a 2. résznél.! *-* Annyira örülök <3
Köszönöm a 9 felíratkozót és a több mint 1000 megjelenítést.! Sokat jelent nekem, hogy szeretitek amiket írok!! <3 IMÁDLAK TITEKET! Nélkületek sehol sem lennék! :) #imádlak
EGY APRÓ KÉRDÉS! :)
KI MIT SZERET/NEM SZERET A BLOGOMBAN (BLOGJAIMBAN)? :) őszintén :D várom a komikat :)
Köszönöm a 9 felíratkozót és a több mint 1000 megjelenítést.! Sokat jelent nekem, hogy szeretitek amiket írok!! <3 IMÁDLAK TITEKET! Nélkületek sehol sem lennék! :) #imádlak
EGY APRÓ KÉRDÉS! :)
KI MIT SZERET/NEM SZERET A BLOGOMBAN (BLOGJAIMBAN)? :) őszintén :D várom a komikat :)
2013. augusztus 19., hétfő
2. rész ~ "Like the birds!"
*Leira szemszöge*
Gyűlölöm magam. Gyűlölöm hiszen közel engedtem magamhoz egy olyan személyt akit életemben nem láttam. Hiszen ki lenne olyan felelőtlen, hogy egy teljesen idegen személyt beengedjen a mindennapjaiba!? Hát én... Semmit sem tudok róla, de mégis úgyérzem mintha ismerném. Az érintése hideg, de a bőröm felhevül tőle. Vajon miért nem szeretné, hogy lássam.? Pedig én mindennél jobban szeretném...szeretném megismerni, beszélgetni vele. Szeretném látni.! Még ha nem is érinthetem meg szeretném tudni, hogy mikor van velem.
A tv-ből egy üldözött, síró lány keserves sikítása zökkentett ki a gondolatmenetemből. Összerezzentem amint egy láncfűrész idegesítő hangja töltötte be a nappalimat és ezt követően piross folyadék fröccsent a képernyőre. Én azonnal kikapcsoltam a készüléket és a lehető legtávolabb dobtam a távkapcsolót ami hangos csattanással jelezte, hogy megérkezett a kemény parkettára. A szívem gyorsan vert...utálom a horrorfilmeket. Az egész testemen végigfutott a hideg. Még mindig a kanapén ülve bámultam ki a fejemből miközben egy ötlet lebegett a lelki szemeim előtt. Elmegyek egy buliba. Kikapcsolódok, megismerkedek másokkal és akkor talán elfelejtem azt az angyali alakot aki miatt már hónapok óta sóvárgok.
Egész jó ötletnek tűnt. Máris a szobám fele tartottam azon gondolkodva, hogy mit öltök majd magamra este. Sosem voltam az a sokáig készülődő tipus. Mindig szerettem egyszerűen öltözni. Végül egy hófehér ruhát választottam amin fekete csipke ékeskedett ezzel feldobva az egyszerűnek tűnő ruhát. Most lesz rajtam előszőr.
Amint magamra öltöttem a mesébe illő ruhadarabot izgatottam forogtam az egész alakos tükröm előtt, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a megfelelőt választottam. Az éjbenfekete színű magassarkú cipőm idegesen kopogott a szobám padlóján ara várva, hogy végre elinduljunk. Enyhe smink az arcomon kiemelte a kék szemeimet. A hajam laza hullámokban omlott a vállaimra. Mesébe illő volt. Akárcsak egy hercegnő...még csak a hercegem hiányzott. A herceg aki történetesen egy angyal. "Nem, nem Leira verd ki a fejedből...hiszen nem is ismered!" - dorgált a lelkiismeretem.
Már éppen indulni készültem amikor egy rekecses hangot hallottam. A szívem eszeveszedtül ki akart törni a melkasomból. "Gyönyörű vagy!" - dícsért mire jobban elpirultam. "De ne menj el!". Én meg csak ámélkodva halgattam a szavait...miért ne menjek el? Miért ilyen velem? Mindig ilyenkor jelenik meg...miért akar megfosztani a szórakozástól!?
"Miért ne menjek?" - kezdtem egy kissé idegesen. "Miért csak ilyenkor jelensz meg? Miért csak ilyenkor szólalsz meg? Megfojt ez a tudatlanság...nem tudom ki vagy! Mit akarsz? Miért én? Annyian vannak még ennyiidős lányok Londonban miért pont engem kergetsz az őrületbe?" - eeltem fel a hangom. "Nem tudom ki vagy...hogyan is tudnék megbízni benned!?" - fejeztem be már-már a sírás határán.
Meg sem várva a válaszát léptem ki a szobám bíztonságot nyújtó falai közül. Azon agyaltam, hogy most biztosan megbántottam. Hogy, kitudja...lehet ha elmegy tőlem és nem akar majd látni. Mit csinálok majd akkor? Nem hallhatom a selymes hangját. Nem érezhetem hideg kezeit, édes pusziját. Mihez kezdek? 'Akkor majd elengeded!' - suttogta az eszem.
Megráztam a fejem és végleg elhagytam a kis házat.
Izzadt testek mozognak a dübörgő zene fülbemászó ütemére. Szerelmespárok, szingli fiúk, egyedülálló lányok tömege vonaglik a jobbnál-jobb mixekre amit a DJ gondolkodás nélkül váltogat. Én meg sorra tolom le az italokat a torkomon. A látásom egyre jobban homályosodik, a nyelőcsövem meg egyre több italt fogad magába. Minden kortynál bátrabbnak érzem magam és ezért gondolkodás nélkül indulok el a táncparkett fele. Rázom a csípőm a hatalmas hangfalakból szóló Techno zenékre. Kis idő mulva valaki felfigyelt rám mivel két kezet éreztem a derekamon. Együtt mozogtunk. A teste beburkolta az én apró termetemet. Megfélemlítően felém tornyosult de az alkohol miatt ez sem érdekelt. Nem lehetett több 20-nál. Vágyakozó tekintete engem vizslatott. Így táncoltunk át hosszúra nyúlt perceket. Amint végelett a számnak megfogta a csunklóm és elkezdett kifele húzni.
Ki az izzadt testek közül, le a táncparkettről, ki a szórakozóhely melletti sikátorba. Borzalom, hogy minden szórakozóhely mellett van egy sikátor. Nagyon para.
Amint mondtam a sikátor fele kezdett húzni. Amint beértünk a szűk kis utcába azonnal a falhoz szegezett és letámadta a nyakam. Ellenkezni akartam de a pia nem igazán segített. Nyöszörögtem, kapálóztam de az én gyenge végtegjaim az ő erős karjaihoz képest semmik voltak. Erőtlen semmik. Közben meg egyre csak távolodtunk a hideg kőfaltól.
Egyszer csak éreztem, hogy abbahagyja a nyakam kínzását. Mivel a szemeim le voltam csukva így nem láttam, hogy miért de volt egy halvány sejtésem ami azt suttogta, hogy éppen leveti a felsőjét. De amikor résnyire kinyitottam kék szemeimet egy megilyedt arcot láttam. Az idegen fiú megilyedt arcát. Amikor hátra akartam pillantani, hogy mit néz ilyen ilyedten akkor hallottam Őt. "Ne nézz hátra!" - utasított. Éreztem a két erős, izmos karját átfonódni a derekamon és már csak arra eszméltem fel, hogy távolodok a földtől. Távolodok a magas, barna hajú fiútól aki pár perccel ezelőtt még a markában tartott.
A rettegés szikrája gyulladt ki bennem. A reszkető kezem a szám elé kaptam és a szemeimet összecsuktam. Féltem...ismét féltem. Egésszen addig amíg meg nem hallottam azt a bizonyos hangot, ismételten. "Nyisd ki a szemeidet..hidd el gyönyörű!" - suttogta és hideg lehellete csiklandozt az arcom. Nem tudom miért bíztam meg benne. Nem értem hiszen pár órája oly' ellenségesnek tűnt. Most mégis megmentett. És mire észbekaptam már együtt szálltunk. Mint pár hónapja amikor előszőr találkoztunk. Messze london felett a felhőtlen kék égen...akárcsak a madarak.!
__________________________________________________________________________
Itt van az új rész :) Nem lett a legjobb de ne utáljatok! :/ Következőkor mindent beleadok!! :)
EZENTÚL CSAK MINDEN HÉTFŐN LESZ ÚJ RÉSZ! :)
Gyűlölöm magam. Gyűlölöm hiszen közel engedtem magamhoz egy olyan személyt akit életemben nem láttam. Hiszen ki lenne olyan felelőtlen, hogy egy teljesen idegen személyt beengedjen a mindennapjaiba!? Hát én... Semmit sem tudok róla, de mégis úgyérzem mintha ismerném. Az érintése hideg, de a bőröm felhevül tőle. Vajon miért nem szeretné, hogy lássam.? Pedig én mindennél jobban szeretném...szeretném megismerni, beszélgetni vele. Szeretném látni.! Még ha nem is érinthetem meg szeretném tudni, hogy mikor van velem.
***
A tv-ből egy üldözött, síró lány keserves sikítása zökkentett ki a gondolatmenetemből. Összerezzentem amint egy láncfűrész idegesítő hangja töltötte be a nappalimat és ezt követően piross folyadék fröccsent a képernyőre. Én azonnal kikapcsoltam a készüléket és a lehető legtávolabb dobtam a távkapcsolót ami hangos csattanással jelezte, hogy megérkezett a kemény parkettára. A szívem gyorsan vert...utálom a horrorfilmeket. Az egész testemen végigfutott a hideg. Még mindig a kanapén ülve bámultam ki a fejemből miközben egy ötlet lebegett a lelki szemeim előtt. Elmegyek egy buliba. Kikapcsolódok, megismerkedek másokkal és akkor talán elfelejtem azt az angyali alakot aki miatt már hónapok óta sóvárgok.
Egész jó ötletnek tűnt. Máris a szobám fele tartottam azon gondolkodva, hogy mit öltök majd magamra este. Sosem voltam az a sokáig készülődő tipus. Mindig szerettem egyszerűen öltözni. Végül egy hófehér ruhát választottam amin fekete csipke ékeskedett ezzel feldobva az egyszerűnek tűnő ruhát. Most lesz rajtam előszőr.
Amint magamra öltöttem a mesébe illő ruhadarabot izgatottam forogtam az egész alakos tükröm előtt, hogy megbizonyosodjam arról, hogy a megfelelőt választottam. Az éjbenfekete színű magassarkú cipőm idegesen kopogott a szobám padlóján ara várva, hogy végre elinduljunk. Enyhe smink az arcomon kiemelte a kék szemeimet. A hajam laza hullámokban omlott a vállaimra. Mesébe illő volt. Akárcsak egy hercegnő...még csak a hercegem hiányzott. A herceg aki történetesen egy angyal. "Nem, nem Leira verd ki a fejedből...hiszen nem is ismered!" - dorgált a lelkiismeretem.
Már éppen indulni készültem amikor egy rekecses hangot hallottam. A szívem eszeveszedtül ki akart törni a melkasomból. "Gyönyörű vagy!" - dícsért mire jobban elpirultam. "De ne menj el!". Én meg csak ámélkodva halgattam a szavait...miért ne menjek el? Miért ilyen velem? Mindig ilyenkor jelenik meg...miért akar megfosztani a szórakozástól!?
"Miért ne menjek?" - kezdtem egy kissé idegesen. "Miért csak ilyenkor jelensz meg? Miért csak ilyenkor szólalsz meg? Megfojt ez a tudatlanság...nem tudom ki vagy! Mit akarsz? Miért én? Annyian vannak még ennyiidős lányok Londonban miért pont engem kergetsz az őrületbe?" - eeltem fel a hangom. "Nem tudom ki vagy...hogyan is tudnék megbízni benned!?" - fejeztem be már-már a sírás határán.
Meg sem várva a válaszát léptem ki a szobám bíztonságot nyújtó falai közül. Azon agyaltam, hogy most biztosan megbántottam. Hogy, kitudja...lehet ha elmegy tőlem és nem akar majd látni. Mit csinálok majd akkor? Nem hallhatom a selymes hangját. Nem érezhetem hideg kezeit, édes pusziját. Mihez kezdek? 'Akkor majd elengeded!' - suttogta az eszem.
Megráztam a fejem és végleg elhagytam a kis házat.
***
Izzadt testek mozognak a dübörgő zene fülbemászó ütemére. Szerelmespárok, szingli fiúk, egyedülálló lányok tömege vonaglik a jobbnál-jobb mixekre amit a DJ gondolkodás nélkül váltogat. Én meg sorra tolom le az italokat a torkomon. A látásom egyre jobban homályosodik, a nyelőcsövem meg egyre több italt fogad magába. Minden kortynál bátrabbnak érzem magam és ezért gondolkodás nélkül indulok el a táncparkett fele. Rázom a csípőm a hatalmas hangfalakból szóló Techno zenékre. Kis idő mulva valaki felfigyelt rám mivel két kezet éreztem a derekamon. Együtt mozogtunk. A teste beburkolta az én apró termetemet. Megfélemlítően felém tornyosult de az alkohol miatt ez sem érdekelt. Nem lehetett több 20-nál. Vágyakozó tekintete engem vizslatott. Így táncoltunk át hosszúra nyúlt perceket. Amint végelett a számnak megfogta a csunklóm és elkezdett kifele húzni.
Ki az izzadt testek közül, le a táncparkettről, ki a szórakozóhely melletti sikátorba. Borzalom, hogy minden szórakozóhely mellett van egy sikátor. Nagyon para.
Amint mondtam a sikátor fele kezdett húzni. Amint beértünk a szűk kis utcába azonnal a falhoz szegezett és letámadta a nyakam. Ellenkezni akartam de a pia nem igazán segített. Nyöszörögtem, kapálóztam de az én gyenge végtegjaim az ő erős karjaihoz képest semmik voltak. Erőtlen semmik. Közben meg egyre csak távolodtunk a hideg kőfaltól.
Egyszer csak éreztem, hogy abbahagyja a nyakam kínzását. Mivel a szemeim le voltam csukva így nem láttam, hogy miért de volt egy halvány sejtésem ami azt suttogta, hogy éppen leveti a felsőjét. De amikor résnyire kinyitottam kék szemeimet egy megilyedt arcot láttam. Az idegen fiú megilyedt arcát. Amikor hátra akartam pillantani, hogy mit néz ilyen ilyedten akkor hallottam Őt. "Ne nézz hátra!" - utasított. Éreztem a két erős, izmos karját átfonódni a derekamon és már csak arra eszméltem fel, hogy távolodok a földtől. Távolodok a magas, barna hajú fiútól aki pár perccel ezelőtt még a markában tartott.
A rettegés szikrája gyulladt ki bennem. A reszkető kezem a szám elé kaptam és a szemeimet összecsuktam. Féltem...ismét féltem. Egésszen addig amíg meg nem hallottam azt a bizonyos hangot, ismételten. "Nyisd ki a szemeidet..hidd el gyönyörű!" - suttogta és hideg lehellete csiklandozt az arcom. Nem tudom miért bíztam meg benne. Nem értem hiszen pár órája oly' ellenségesnek tűnt. Most mégis megmentett. És mire észbekaptam már együtt szálltunk. Mint pár hónapja amikor előszőr találkoztunk. Messze london felett a felhőtlen kék égen...akárcsak a madarak.!
__________________________________________________________________________
Itt van az új rész :) Nem lett a legjobb de ne utáljatok! :/ Következőkor mindent beleadok!! :)
EZENTÚL CSAK MINDEN HÉTFŐN LESZ ÚJ RÉSZ! :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)